You are currently viewing Hogyan alakítsuk életünket a dreadlockkal

Hogyan alakítsuk életünket a dreadlockkal

A dreadlock egy feltűnő jelenség. Érdekes és észrevehetővé teszi a hordozója személyiségét, arcát, megjelenését az egész létét. Ez a legtöbb esetben jó dolog. Könnyebb barátkozni buliban, feltűnő, befogadható az ilyen személy.

Másrészről a munkahelyen lehetséges, hogy az amúgy is elkeseredett mentalitású főnök kicsit jobban kiszúrja magának a dreadlock munkavállalóját. De a párválasztás is könnyebb, mivel sokkalta észrevehetőbb az ilyen érdekes és látványos haj jelenséggel rendelkező személy. Az utcán, vásárláskor, a sorban vagy tömegközlekedéskor, fesztiválon és még a kocsiban vezetve is jobban vonzza a szemet. Összességében sokkal nagyobb figyelmet kap a dreadlock. Melyet meg kell szokni a viselőjének, hiszen ebből elmenekülni csak egy módon tudhat: levágja a haját.

Összességében ez igenis elfogadott és kedvelt viselet.

Viszont ne mások határozzák meg azt, hogy mi mit szeretnénk elérni, mit akarunk viselni és milyenek akarunk lenni. Hiszen nem hiába választotta valaki a dreadlockot és ülte végig a dreadlock készítés alkalmat. Majd ezt követően rendszeresen dreadlock javításra áldozza önmagát és fejét illetve a pénztárcája tartalmát is.

Tehát ilyen áldozatok mellett ne mások figyelme, rosszindulata, esetleg túlzott érdeklődése távolítson el minket a dreadlock haj viseléséről. Merjük élvezni vele az életet szokjuk meg, hogy a szemek kereszttüzében létezünk. Sajnos ez egy kötelezően vagány életet adó külső.